Paksi Duna-part rendezése

Irodaház és Konferenciaközpont
2019-06-26
KKÁT irodaépület
2019-06-27

Projektnév: Paksi Duna-part rendezése

Megbízó: Paks Város Önkormányzata

Helyszín: Paks, Dunapart

Tervezés ideje: 2018

Átadás ideje: -

Építészet: Kern Andrea, Klenk Csaba, Kozma Gábor


Pakson, a Duna-parti gesztenyesor, sétány az 1900-as évek elején került kialakításra. Akkor került elültetésre a ma már védett gesztenyefasor is. Motorizáció megjelenésével megépült a 6-os számú főút, mely egyben a Duna töltéseként is szolgált és az 1895-ben megépült vasútvonal is meghosszabbításra került az úgynevezett Ópaks vasútállomástól (volt Vasúti Múzeum) Paksi Atomerőműig. Ekkor épült meg az Erzsébet szálló mögötti vasúti megállóhely is.

A ~60-as évek legelején megépület kikötőépület és a hozzá tartozó töltés két részre szakította az addig egységes Duna-partot, Gesztenyesort, a Halászati TSZ nem sokkal később megépült épülete és az ottani gazdálkodási tevékenység is elidegenítő hatással bírt a Duna-part hagyományos életére.

Mára sem a kikötőépület, sem a HTSZ épülete, sem pedig a vasúti megálló nem üzemel.

A Város a terület egységes koncepció szerinti rendezésével, a meglévő házak elbontásával és új épület építésével kívánja a mai kor igényeinek megfelelő színvonalra emelni a Duna-part ezen szakaszát.

Az új épületben alapvetően közösségi rendeltetésű funkciók kapnak helyet.

A földszinten nagyrendezvények kiszolgálására is alkalmas vizesblokk épül. Kávézó, terasz és a meglévő gyalogos aluljáró átalakítása teszi majd komfortosabbá a part használatát.

A földszinten az ASE kajak-kenu szakosztályának csónakháza is helyet kap még.

Az emeleten multifunkciós rendezvényterem készül (kiállítások, konferenciák, fogadások, rendezvények lebonyolítására alkalmas terek), természetesen a szükséges kiszolgáló funkciókkal kiegészítve. A rendezvényteremhez kapcsolódik egy nagyméretű fedett terasz.

A partszakaszon a kisváros hangulatához méltó, 21. századi, a kor szellemének megfelelő, építészetileg és tájépítészetileg is igényes megtervezet közterület megújítására is sor kerül:

  • gesztenyesoron akadálymentesen használható sétány, járda, térburkolat, lépcsők, a szükséges mértékben rámpák kialakításával,
  • szegéllyel megtámasztott, az igénybevételekre méretezett, akadálymentes útburkolattal, parkolóval,
  • kerékpárút kialakításával,
  • Duna rézsűjének rendezésével, partrendezéssel,
  • zárt csapadékvíz elvezetéssel,
  • a közművek szükség szerinti építésével, cseréjével, átépítésével, kiváltásával,
  • rendezett zöldfelület kialakításával,
  • védett gesztenyefák védelmének előtérbe helyezésével.